Hogyan fogyj le lángos evéssel a strandon? #yolo

Jól hangzik nem?

Fekszel a strandon, napozol, néha megmártózol a vízben, hogy lehűtsd magadat és ha megéhezel…

Eszel egy lángost!

Lángos akcióban. Egy lángos épp próbálja becserkészni mit sem sejtő áltozatát.

A lángos csendben megközelíti gyanútlan áldozatát…

És nem csak, hogy ezt csinálod, de közben még a zsír is tűnik el a testedről!

“Na jó Zita, ne idegesíts, most komolyan, mégis mi a fészkes fenéről beszélsz?!” – tehetnéd fel a kérdést teljesen joggal. Nyilván ez túl szép, hogy igaz legyen…

Vagy mégsem?

Lehet “Lángos-diétával” fogyni? És ha igen, akkor minek tulajdonítható a hatása? A D-vitaminnak, amit a tested termel a napozás hatására? Vagy az, hogy a vízben van valami ásványianyag és ezért nem mindegy hol strandolsz? Vagy a lángosban van valami zsírégető csodaösszetevő?

Kemény kérdések ezek, de igazából totál egyszerű a válasz:

Igen, lehet fogyni lángos evéssel.

Sőt, akár még úgy is, ha CSAK lángost eszel egész nap és semmi mást.

Ez totális baromságnak tűnhet, de igazából nem az. Mert ha fogyni akarsz, akkor csakis egy dolog számít.

A kalóriadeficit.

Az, hogy kevesebb kalóriát vigyél be, mint amennyit eléget a tested.

Gyakorlatilag ez az egész alakformálás alapja és ha ezt megérted és elfogadod igaznak, akkor onnantól kezdve totál leegyszerűsödik minden a számodra.

Először is hadd segítsek megérteni a dolgot:

Van egy bizonyos energiamennyiség, ami mellett nem változik a jelenlegi testsúlyod. Ennyi kalóriát éget a tested egy nap és ha ennyit eszel, akkor se nem hízol, se nem fogysz.

Ez a “fenntartási szinted”.

Ha ennél többet eszel (és nem mozgod le), akkor azt a többlet energiát elraktározza a tested.

Magyarul: nő a háj.

Ha kevesebbet eszel a fenntartási szintednél, akkor valahonnan pótolnia kell a többi szükséges energiát a testednek és honnan fogja megtenni? A testzsírraktárakból. (az izomszövetekből is egyébként, sőt teljes vészhelyzetben a szerveidet is elkezdi lebontani, de ebbe most ne menjünk bele)

Az energiaegyensúly törvénye - az alakformálás igazi titka

Totál egyszerű az egész, nem?

Ha többet eszel, mint amennyi kalóriát éget a tested, akkor hízol, ha kevesebbet, akkor fogysz.

Teljesen logikus, könnyen érthető és nincs semmi mágikus dolog benne.

És tényleg így működik a tested.

Persze egyesek próbálják túlbonyolítani a dolgot és azt mondják, hogy a “kalóriák nem számítanak” vagy hogy “az számít, hogy szénhidrátot eszel-e vagy zsírt”, de igazából ezek az emberek vagy nincsenek tisztában az emberi test alapvető működésével…

Gary Taubes - Good Calories, Bad Calories

Gary Taubes talán a legjobb példa arra, hogy lehet sok embert összezavarni és ezáltal rengeteg könyvet eladni. Csak írj egy könyvet a nagy “kalória-átverésről”! Fogalmazz úgy, mintha okos lennél; fogj egy csomó rég megcáfolt kutatást és hivatkozz rájuk; ne vedd figyelembe az igazságot; és mondd azt az embereknek, hogy nem ők a felelősek a problémáikért. (“Nem a te hibád, hogy nem megy a fogyás! Csak arról van szó, hogy eddig nem a megfelelő dologra koncentráltál! Felejtsd el a kalóriákat!”)

…vagy tisztában vannak, de szeretnének sok pénzt keresni, de ehhez először össze kell téged zavarniuk és eladni neked a csökkentett szénhidráttartalmú gumicukrukat, zsírégető poraikat vagy a legújabb könyvüket, ami arról szól, hogy a makrotápanyagtípusod (?) / vércsoportod / dédnagymamád leánykori neve szerint hogyan kell étkezned.

Ha feleslegesen akarod költeni a pénzedet és jövő hónapban sem jobban kinézni, mint most, akkor érdemes hinni nekik.

De ha eredményeket akarsz elérni, akkor jobb, ha elfogadod, hogy egyszerű energiaegyensúlyon múlik az alakformálás.

Minél hamarabb elfogadod, annál hamarabb el tudod kezdeni tudatosan irányítani ezt a folyamatot.

Mert ez olyan, mint a gravitáció. Egy egyszerű fizikai törvény, amit hiába nem veszel figyelembe, attól függetlenül nem lehet kikerülni.

Ha te úgy döntesz, hogy “Én nem hiszek ebben, ez szánalmas! Én TUDOM, hogy ha CSAK zsíros dolgokat eszek, akkor bármennyit ehetek, csak kerülnöm kell a szénhidrátot”…

…és fogod magad és megeszel 5000 kalóriányi vajban megsütött szalonnát, tepertőre kent kókuszolajjal, akkor ha 2000 kalória a fenntartási szinted, tök mindegy miben hiszel, a szervezeted a többi 3000 kalóriát el fogja raktározni zsír formájában.

Ez ugyanolyan, mintha felmennél egy magas épület tetejére és azt várnád, hogy ha leugrasz róla nem fogsz meghalni, mert a te személyes véleményed az, hogy “a gravitáció hülyeség és ha ugrás közben gyorsan fingok egymás után 5-t, akkor lebegni fogok, nem pedig lezuhanni.”

Flatológiai kutatást végző fiatal professzornő egy épület tetején.

A flatológia (szellentéssel foglalkozó tudományág) kutatói néha az életüket kockáztatják a tudomány fejlődése érdekében.

Szép teória, de kár, hogy nem igaz.

A gravitáció és az energiaegyensúly törvénye tények. Vagy mondhatnám úgy is, hogy az “objektív realitás” részei, amik attól függetlenül, hogy ki miben hisz, mindenkire igazak.

És mondom, minél hamarabb elfogadod, hogy az alakformálás így működik, annál hamarabb el tudod kezdeni a saját oldaladra állítani a dolgot.

Ráadásul ez egy csomó mindent leegyszerűsít!

Csak gondolj bele.

Rájössz például, hogy nem léteznek olyanok, hogy “hizlaló ételek” vagy “fogyást elősegítő ételek”. A különböző ételekben különböző mennyiségű kalória van, de ha bármelyikből többet eszel, mint amennyi kalóriát összesen eléget a tested, akkor hízni fogsz. Ha kevesebb kalóriát viszel be vele, akkor pedig fogyni.

Ilyen egyszerű.

És ezt figyelembe véve a Lángos-diéta abszolút megvalósítható! 😀

Lángos-diéta – hogyan csináld?

A Kalóriabázis.hu szerint 488 kalória van egy darab lángosban.

Nyilván ez nem teljesen pontos érték, mert minden lángos egyedi és megismételhetetlen 😀

Mármint úgy értem, hogy kitudja, hogy épp, amit eszel…

(ebben a pillanatban, ott a strandon, miközben olvasod a blogposztomat 😛 )

…abban a lángosban mennyi liszt, sajt, tejföl vagy olaj van.

De ha ezt a 488 kalóriát adottnak vesszük, akkor már csak azt kell kideríteni, hogy mennyi a fenntartási szinted és ennél kevesebb lángost enni! 🙂

Hogy személyesen neked mennyi a fenntartási szinted, azt így látatlanban ugye nem tudom megmondani, azt pedig, hogy pontosan hogyan számold ki órákig tart videók formájában is elmondani, ..de ha egy átlagos magasságú, ülőmunkát végző, enyhén aktív nő vagy, akkor kb. 1500 kalóriával menni fog a fogyás. És ezzel számolva naponta kb. 3 lángost ehetsz meg, ha fogyni akarsz.

Mármint csak ezt.

3 lángost és semmi mást. Nincs mellé üdítő (vagy gyümölcslé), nincs reggel tej a kávédba, semmi. Csak 3 lángos egész nap és víz ivás.

Ha férfi vagy, akkor mehet 4 lángos is! 🙂

Méred a testsúlyod, figyeled a változását hétről-hétre (mert ugye nyilván hetekig folytatod ezt, mint minden normális diétát 😀 ) és a testsúlyváltozás alapján több vagy kevesebb lángost eszel, hogy optimális ütemben menjen a fogyás.

Ennyi.

Ilyen egyszerű a Lángos-diéta 😀

Bár igazából nem mondanám “egyszerűnek”, mert brutál nehéz lehet tartani magad hozzá. Őszintén én már a második nap rosszul lennék és émelyegnék az olajos ízétől és rá sem bírnék nézni egy újabb lángosra.

De az is lehet már az első nap feladnám… 😀

És az alakformálásban az egyik leges legfontosabb, hogy amit csinálsz az hosszútávon fenntartható legyen.

Ráadásul a lángos gyakorlatilag az egyik legegészségtelenebb étel, amit ki lehet találni.

Gyakorlatilag finomított fehérliszt az egész tésztája, ami lehet, hogy finom, de kb. nulla tápanyag van benne, másrészt magas a glikémiás indexe, amiről ugye mindenki tudja, hogy nem jó ilyen dolgokat enni.

Másrészt ott vannak a tejtermékek, amikről megoszlanak a vélemények, de a legjobb tudásom szerint ha valaki egészséges akar lenni, messze érdemes elkerülnie a tejet, sajtot, tejfölt. (Erről később – a következő hónapokban valamikor – írni fogok egy egész blogposztot, most ne menjünk bele.)

De talán, ami a leginkább egészségtelen a lángosban, az az olajban való kisütés.

Az olajban kisütött ételek fogyasztása rengeteg tanulmány szerint szorosan összekapcsolódik mindenféle rák kialakulásával.

Ha növényeket sütsz ki olajban (pl. sültkrumpli – strandon is gyakori köret!), akkor egy akrilamid nevű rákkeltő anyag keletkezik, ha húsokat sütsz ki (pl. rántott hús, rántott hal – hekk pl. alapkaja a Balatonon…) akkor pedig heterociklusos aminok és policiklusos aromás szénhidrogének keletkeznek, amik szintén karcinogének. Szóval ha nem akarsz rákban meghalni, akkor nem a legjobb ötlet olajban kisütött ételeket enni…

Köztük lángost sem.

Ezenkívül az alakformálás szempontjából azért sem lenne szerencsés egy “Lángos-diéta” mert nem vinnél be vele elég fehérjét, ami az izmaid megtartásához szükséges lenne. Ha izmot vesztesz és nem zsírból fogysz főként, akkor a fogyás után magas lesz a testzsírszázalékod és nem lesz szép feszes tested.

Szóval habár megoldható a fogyás a lángos evéssel, nem túl optimális 🙂

És akkor még enyhén fogalmaztam.

De nem is ez a lényeg!

Nyilván ez csak egy vicc volt, gondolom rájöttél már a blogposzt elolvasása előtt erre magadtól is, de ezen a példán keresztül be akartam mutatni, hogy mi is az, ami igazán számít az alakformálásban.

Az energiaegyensúly.

Minden más csak ködösítés és tévútra vezet, de ha ezt érted, akkor innentől kezdve nem fognak tudni átverni téged mindenféle kamu marketing dumával.

“Akkor ez azt jelenti, hogy soha többet nem ehetek lángost?”

Figyelj, én nem mondtam, hogy nem ehetsz lángost.

Szerintem sosem szabad ilyen feketén-fehéren gondolkodni. Mármint ha egyébként az év nagy részében te totálisan egészségesen étkezel, figyelsz a kalóriabeviteledre és mindent úgy csinálsz ahogy kell, akkor semmi gond nincs azzal, ha a nyáron a Balatonon megeszel egy lángost.

Ahogy egyetlen egy alkalom heroin használattól még nem leszel függő, úgy egyetlen lángos megevésétől sem leszel rákos, nyugi.

Na nem mintha biztatni szeretnélek bármelyikre is… csak azt mondom, hogy ne gondolkozz annyira végletekben.

Emlékezz a YOLO-ra:

😀

Igazából én a képen látható lángost sem ettem meg.

Mármint nem az egészet… 😀

Csak úgy az egy-harmadát.

És nem, nem azért, mert valami “evészavarom” vagy “testképzavarom” lenne. Nyilván én is szoktam néha bűnözni. De úgy gondolom, hogy az egészségünk fontosabb, mint az hogy átmenetileg egy finom ízt érezzünk a szánkban.

Szóval ilyen értelemben az “Egyszer élünk…” dologgal egyáltalán nem értek egyet. Persze, fontos, hogy élvezzük az életet, de nem szabad, hogy az egészségünk erre rámenjen. Mert ha nincs rendben az egészséged, akkor abszolút nem tudod élvezni az életet…

És az igaz, hogy most EGYETLEN lángos nem számít. Vagy EGYETLEN adag sültkrumpli. Vagy EGYETLEN hekk a strandon.

De ha te minden vasárnap rántott húst eszel, minden nap cukros dolgokat eszel, energiaitalokat iszol, minden hétvégén (vagy gyakrabban…) berúgsz a barátaiddal és mellette nem is mozogsz, nem is alszol eleget és neadjisten’ folyton stresszelsz is… annak hosszú távon komoly negatív következményei lesznek.

(Vagy nem is annyira hosszú távon… már a magyar fiatalok körében is egyre gyakoribb az elhízás és a cukorbetegség, ami szerintem nagyon szomorú, mert abszolút meggátolható lenne a dolog)

A lényeg és amit mondani akarok az az, hogy: a szokások számítanak.

Akár elhízott és egészségtelen, akár karcsú, formás és egészséges akarsz lenni, mindkettőt bizonyos szokások kialakításával tudod elérni.

Ha te egészségtudatos vagy, megfelelően étkezel, folyton sportolsz, AKKOR nem számít, hogy megeszel NÉHA egy lángost.

De ugyanígy, ha te soha nem mozogsz semmit, mindig azt eszed, amit épp megkívánsz, ráadásul olyan dolgokat is, amikről igazából tudod, hogy nem jók neked… el vagy hízva és érzed, hogy ezen változtatni kellene…

akkor nem számít, ha NÉHA mozogsz kicsit.

Vagy ha NÉHA a 4 sajtburger, 2 hotdog, chips és sültkrumpli mellé…DIÉTÁS KÓLÁT iszol!

"És még egy diétás kólát kérnék... nem akarok elhízni."

“És még egy diétás kólát kérnék… nem akarok elhízni.”

Az számít, hogy mit csinálsz az idő 80-90%-ában! Nem az, hogy mit csinálsz a maradék 10-20%-ban.

Koncentrálj a 80%-ra és akkor meg fog változni az életed!

Nem csak jobban fogsz kinézni és jól fogod érezni magad a bőrödben, de képes leszel bűntudat nélkül élvezni az életet. Mert ha te a hétköznapok során helyesen étkezel, figyelsz a testedre és teszel azért, hogy a lehető legjobban funkcionáljon, akkor mikor eljön egy családi összejövetel (esküvő, karácsony, húsvét pl.) vagy mikor a nyáron lementek a barátaiddal a strandra, akkor nem kell majd azon aggódnod, hogy “jajj nem ehetek ezt, nem ihatok azt”, mert tudod, hogy nem ez az egy-egy alkalom számít.

És ki tudsz kapcsolódni, élvezni tudod a többiek társaságát és rendesen feltöltődsz, ami újra energiát ad majd, hogy a hétköznapok során még jobban odatedd magad és még többet kihozz az életedből.

És az életed szép lassan egy felfelé ívelő spirállá fog válni.

Nem tudom te hogy vagy vele, de szerintem ezerszer jobb így élni, mint folyton így érezni magamat…

“Oké Zita, de akkor mit egyek a strandon, ha nem akarok lángost enni?”

Általában vannak egészséges opciók is a strandokon, szóval ha tudsz, akkor válassz ilyeneket.

Persze ezek általában drágábbak szoktak lenni, szóval ha nem fér bele a keretedbe, vagy egyszerűen nem szeretnél feleslegesen túl sokat költeni, akkor én azt javaslom, hogy csomagolj magadnak kaját és úgy menj a strandra.

Zita áfonyát eszik a világvégén, mert előre csomagolt :)

Milyen sok áfonya elfér egy pici dobozban! Tervezz előre és egészségesen tudsz enni, bárhová is mész!

Én be szoktam dobozolni salátát, gyümölcsöket, magvakat. Vagy akár szendvicseket is vihetsz. Csak arra figyelj, hogy előbb azt edd meg, ami romlandóbb, mert a melegben hamar tönkremehet az ebéded 🙂

Persze az még jobb, ha van egy jó hűtőtáskád. Ha van, akkor kb. bármit vihetsz, anélkül, hogy aggódnod kellene, hogy megromlik. De igazából enélkül is simán meg lehet oldani az egészséges étkezést.

Ha elfogy a kajád, amit vittél magaddal, akkor egyrészt megpróbálhatsz olajos magvakat venni. Ugye kb. bárhol lehet ilyeneket kapni – akár egy strand melletti kisboltban is – és nagy az energiatartalmuk, nem romlanak el a melegben és egészségesek. Szóval jó opciók.

De ha SEMMI egészséges opció nincs – vagy van, de túl drágák – és éhes vagy, akkor mondom: nyugodtan válassz valami rosszabb opciót. A 80-20%-os szabályt nem csak hosszú távra lehet alkalmazni, de rövid távra is. Ha megtettél mindent, hogy aznap egészségesen étkezz, de mégsem jött 100%-osan össze, semmi gond. A szándék a lényeg és az, hogy próbálsz pozitív szokásokat kialakítani.

Konklúzió

Akkor foglaljuk össze mit tanultunk.

Az alakformálás szempontjából a leges legfontosabb dolog az az, hogy mennyit eszel.

Több kalóriát, mint amennyit eléget a tested?
Oké, akkor az el lesz raktározva és hízni fogsz.

Kevesebb kalóriát, mint amennyit eléget a tested?
Akkor azt pótolni fogja a zsírraktárakból és fogyni fogsz.

Ez az amire koncentrálnod kell és ha fogyni akarsz, akkor lényegében tök mindegy, hogy “miből eszel keveset”.

Akár még lángosból is meg lehet oldani a dolgot…persze nem túl szerencsés, mert mint láthattad: atombrutáldurván egészségtelen.

Szóval érdemes inkább olyan dolgokat választani, amik egészségesebbek és arra koncentrálni, hogy az idő 80-90%-ában ilyeneket egyél.

De tartsd észben: a két dolog összefügg, amiről beszéltünk: ha egészséges dolgokból eszel túl sokat, az ugyanúgy “hizlal”!

Csak azért mert a kalóriáid egészséges forrásokból jönnek, az nem írja felül az energiaegyensúly törvényét.

Szóval erre figyelj, ha fogyni akarsz.

A két dolog nem kizárja egymást, hanem kiegészíti. Ha mindkettőre figyelsz, akkor nem csak az alakod, de az egészséged is képes vagy átformálni. Ha egyikre sem, akkor pedig nyilván mindkettő egyre rosszabb lesz.

Figyelni KELL rájuk.

Szarul kinézni és egészségtelennek lenni könnyű.
Jól kinézni és egészségesnek lenni nehéz.

Az univerzumban minden az "entrópia", azaz a "rendezetlenség" állapota irányába halad.

Az univerzumban minden az “entrópia”, azaz a “rendezetlenség” állapota irányába halad.

És ezt nem azért mondom, mert azt szeretném, hogy valaki rosszul érezze magát.. dehogy. Egyszerűen csak ez az igazság. Az egész univerzumban minden az entrópia irányába, azaz a “rendezetlenebb” állapot felé halad.
És ahhoz, hogy ezt megállítsuk az extra energiát igényel.

Csak gondolj arra, hogy ha egy kerítést nem festenek le sokáig vagy egy házat nem újítanak fel, mi történik vele? Leamortizálódik. Szép lassan elkezdenek bomlani a falak, korhadni a deszkák vagy a kerítés egyre rozsdásabb lesz.

Ugyanilyen az emberi test is. Ha nem törődsz a testeddel, nem teszel érte folyton, hogy egészséges legyél és szép, akkor nem leszel az.

Lehet, hogy később a jövőben a kutatók, biotechnológusok képesek lesznek ezen változni és nem kell majd mozognunk, ehetünk majd mindenféle egészségtelen dolgot és mégsem hízunk majd el és tökegészségesek leszünk… De most még nem ott tartunk.

Most tenned KELL azért…

  • ha formás, szexi testet akarsz,
  • ha jól akarod érezni magad a bőrödben,
  • ha sokáig akarsz élni,
  • és élvezni ezt a fantasztikus élményt, amit életnek hívunk.

Szóval az én végső tanácsom az, hogy idén nyáron felejtsd el a lángost és kezdj el zöldségeket enni…

…és minden álmod valóra válik! 🙂

Edd meg a zöldséget és minden álmod valóra válik!


Tetszett a blogposzt? Oszd meg másokkal is és kövess Facebookon, Youtubeon, mert a közeljövőben több ilyen fog érkezni!

Oszd meg másokkal!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *